Idén vajon mi lesz az esszéfeladat a magyarérettségin?
Javában zajlik a találgatás arról, melyik magyar költő, író művét kell majd elemezniük azoknak a diákoknak, akik középszinten érettségiznek magyarból hétfőn.
Javában zajlik a találgatás arról, melyik magyar költő, író művét kell majd elemezniük azoknak a diákoknak, akik középszinten érettségiznek magyarból hétfőn.
Ismét listába szedték azokat az oktatási intézményeket, ahol az átlagosnál nagyobb mértékben fejlődnek a diákok képességei.
Több mint 80 ezer gyereket fenyeget a lemorzsolódás. Leginkább a szakoktatásba járók veszélyeztetettek.
Elindult a felvételi eljárás.
Jövő szeptemberig kaptak haladékot a szakdolgozatra és az államvizsgára.
"Január 19-én ne menj suliba! Mutassuk meg, hogy nem állunk be a sorba ,és nem tűrjük a szabadidőnk elvesztését" – szól a felhívás a diáktüntetés oldalán.
Egy vidéki középiskolás lány a Facebookon üzent kétségbeesve és dühösen a hivatalnak, posztja fénysebességgel terjed a neten.
Egyelőre nem lehet diákigazolványt rendelni, nem működik vagy akadozik az erre a célra kialakított honlap.
Elképesztő kettős beszédet folytat a kormány a CEU ügyében: miközben Brüsszelnek hetente hangoztatja, hogy nem lép vissza a nemzetközi botrányokat kavart törvénymódosítástól, a háttérben információink szerint olyan megállapodásra készül New York állammal, amelyben kifejezetten előzékeny és engedékeny a korábban elüldözni kívánt egyetemmel.
A CEU mellett más intézményeket is ellehetetleníthet az Oktatási Hivatal. A francia diplomát kínáló Visart és Mod’art iskolák vezetője szerint a hivatal nem ismeri a francia felsőoktatási rendszert. Interjú Tömpe Zoltánnal.
A tavalyi botrányos érettségi után újabb vizsgálat folyik a Paulay Alapítványi Középiskolában, ahol már menet közben olyan súlyos szabálytalanságokat tártak fel, hogy büntetőfeljelentést tettek.
Az emelt szintű érettségit június 15-ig 181 helyszínen, 2 809 tantárgyi bizottság előtt tartják; közel 41 ezer vizsga lesz.
A nemzetiségi nyelvi vizsgákkal kezdődik a 2017-es érettségi szezon.
Kiderült, miért lépett fel olyan drasztikusan Balog Zoltán, aki megvonta a Paulay Alapítványi Középiskolától a jogot, hogy az intézményben bárki idén érettségit tegyen. Az Oktatási Hivatal úgy látja: az érettségin nem feltétlenül a vizsgázók felkészültségének megfelelő eredmények születnének.
Nem érzékelhető tendenciaszerű változás, stabilak az országos kompetenciamérés eredményei az elmúlt években - mondta Ostorics László, az Oktatási Hivatal osztályvezetője a 2016-os mérés eredményeiről készült jelentést ismertetésekor.
A hivatal nem adja ki a lex CEU-hoz vezető állítólagos vizsgálatok anyagát, az LMP szerint pedig ezzel kiderült, hogy nem a vizsgálat alapján akarták ellehetetleníteni a CEU-t.
Úgy látszik, a CEU-törvény nélkül sem tehetetlen az Oktatási Hivatal.
A Soros György alapította egyetemet akár ellehetetlenítő törvényt kijátszhatnák ugyan, de ennek nem lenne értelme: azzal épp a CEU lényege veszne el. Mivel a kormány arra hivatkozik, hogy az egész csak a rutinszerű ötéves ellenőrzés következménye, kerestük, mi volt az előző vizsgálaton. Kiderült, ez volt az első ilyen.
Ha más méréseket is hozzáveszünk, már nem is olyan rossz a helyzet - érvelnek az oktatás szereplői.
Futotta volna rá, mégsem költöttünk oktatásra – derül ki a frissen kiadott idei OECD-jelentésből. A legtöbb kategóriában az utolsók közt kullogunk, az oktatás GDP-arányos finanszírozása pedig igazán katasztrofális.